
Dr. Mészáros Tibor
- Urológus főorvos
- Kedd: 16:00 - 20:00
1959.március 13-án születtem Kiskunmajsán. Általános iskolai tanulmányaimat és a gimnáziumot is ott végeztem, kitűnő eredménnyel. 1982-ben a Szegedi Általános Orvoskaron megkaptam a ” Jó tanuló, jó sportoló” elismerést.
1984-ben szereztem általános orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Ezután a Kiskunfélegyházi Sebészeti Osztályon kezdtem dolgozni.A sorkatonaság után, 1986. augusztusában a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Urológiai Osztályán helyezkedtem el, ahol jelenleg is dolgozom.1989-ben szereztem a szakképesítést urológiából.
Ezt követően munkám mellett több éven keresztül folytattam oktatómunkát középfokú és felsőfokú egészségügyi intézmény ben.Folyamatos intenzí v nyelvtanfolyamokkal elértem, hogy társalgási szinten beszélek angolul és németül.
Abban az időben az osztályon kiemelt szakmai feladatom volt a hólyagdaganato s betegek gondozása, a „felületes” hólyagdaganatok kezelésének irányítása. A számítógépes munkák fő szervezője és lebonyolítója voltam, általam valósult meg osztályunkon az akkor még újdonságnak számító számítógépes képarchiváló rendszer bevezetése a „felületes” hólyagdaganatok diagnosztikájában és követésében. Ezzel kapcsolatban 2000-ben közleményem jelent meg az endourológiai folyóíratban és nemzetközi kongresszusokon előadással is részt vettem / Európai Urológus Társaság ESU ülésén és az Endourológiai Világkongresszuson (Thaiföld) / .
Jelentős szerepem volt osztályunk ultrahang diagnosztikájának bevezetésében, melyben segített az ezt megelőző koppenhágai intervenciós radiológiai továbbképzés és a budapesti Szent János Kórházban töltött 2 hetes gyakorlat is.
Az urológiai rosszindulatú daganatos megbetegedések számának növekedése és a kezelési kritériumok változása miatt 2008-ban több hetes onkológiai továbbképzésen vettem részt.
Szán1os közleményem és előadásom / nemzetközi és országos / jelent meg a szakmai életben a jóindulatú prosztata megbetegedések, merevedési zavarok, urológiai daganatok , köves megbetegedések és infekciók témakörben. Több előadással, díjnyertes poszterrel szerepeltem a MUT ( Magyar Urológus Társaság) rendezvényein.
2001 -ben neveztek ki adjunktusnak majd 2006-ban főorvosi kinevezést kaptam.
2016-ban bíztak meg a Békés Megyei Központi Kórház Urológia Osztályának vezetésével. 20 16 végén segítségemmel került bevezetésre osztályunkon a laparoscopos műtéti technika.
Az elmúlt években a SZAOTE Urológiai Klinika szervezésében több alkalommal tartottam felkért előadást rezidensek, szakorvosjelöltek és szakorvosok továbbképző tanfolyamain. Továbbképzési céllal rendszeresen részt veszek a nemzetközi és hazai tudományos üléseken.