Az orvos igazgató válaszol

By: | Tags: , , , | Comments: 0 | július 22nd, 2018

Dr. Csotye János a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központ orvos igazgatója. A hangsúlyt talán mégis az orvosra helyeznénk, hiszen Dr. Csotye János elismert ortopédus sebész, váll- és könyökspecialista, traumatológus, akihez még az országhatáron túlról is érkeznek páciensek.

 

  • Önhöz, a Békés Megyei Központ Kórház osztályvezető-főorvosához 2017-ben besétált Bondár Attila a Sanitas Központ terveivel. Meglepődött?

Abszolút meglepődtem. Ám pont jól álltak a csillagok az égen. Én 1999 óta folytatok magán praxist is, és éppen ingatlan keresésben voltam ennek bővítéséhez. Ennél a központnál jóval kisebb volumenben, de törekedtem magamtól is egy magán orvosi létesítmény létrehozására. Attila terveit látva először is meg kellett győződnöm róla, hogy ezt komolyan gondolja. Kijöttünk ide a Sanitas épületébe – ahol akkor még semmi nem állt abból, amit most itt látunk – Attila pedig pontról pontra megmutatta, hogyan képzeli az építést, a működést. Én elkezdtem mellétenni a szakmai protokollokat és egy nagyon izgalmas bő fél éves közös munka következett még a megnyitás előtt.

Hiszen Attila is kitűnően látta az első pillanattól: a Sanitas értékének felét tudja nyújtani az épület, a diagnosztikai eszközök. Az érték másik felét az orvos csapat, illetve nem csak az orvosokról van szó, a szakmai csapat képezi. Ez együtt adja ki, hogy „mit árulunk a szőnyegen”.

 

 

  • Magyarország sajnos nem feltétlenül áll jól egészségügyi szempontból. Egy tanulmány szerint (OECD, Obesity Update 2017) világszinten is a negyedik helyen állunk az elhízott emberek arányát tekintve. Ennek a hatása észlelhető-e a mindennapi praxisban?

 Kellemetlen kérdés, hiszen magam is túlsúlyos vagyok kicsit. Igen, ez valós probléma és nagyon rossz kombót tud eredményezni a mozgásszervi betegségek szempontjából is. Ez egy ördögi kör, hiszen minél fájdalmasabb a mozgás, annál kevésbé tudja a súlyát kontrollálni mozgással a beteg. Észleljük az elhízás arányának növekedését és erre nagyon oda kell figyelniük a betegeknek. Mert sebészként ez nem jelent akkora bonyodalmat ha műtéti beavatkozásra lenne szükség, de a rehabilitáció sokkal nehezebbé válhat számukra.

A megelőzést illetően azért is örülök ennek a központnak, mert a rehabilitációs és fizioterapeuta csapat képes segíteni akár egy ilyen komolyabb műtét előtti fizikai felkészülésben is, ami máshol nem jellemző.

 

  • Van-e olyan jelenség-szituáció, amit orvosként szívesen kiiktatna a páciensei életéből?

Nehéz kérdés, hiszen ahány páciens, annyiféle probléma lehet. De hogy egyet azért kiemeljek: az „amatőr” testépítés szokott gondokat okozni, amikor főleg fiatalok mindenféle szakértelem és hozzáértő kontroll nélkül – rossz esetben kontárokat követve – fokozatosság nélkül állnak neki olyan mozgásokat végezni, amelyek sérüléseket okoznak nekik. Nem a testépítés ellen vagyok, de szakértő segítség nélkül túlzott terhekkel nagyon hamar begyűjthetők azok a sérülések vállon, térden, gerincen, amelyekkel harminc éves korra nem csak a sportolás, de a fájdalommentes élet is vágyálommá válik.

 

 

  • Az élsportban is sűrűn látunk harmincasokat fájdalmakkal…

Teljesen más világ. Ott elvárások vannak. Az edző, a sportoló, az orvos és nem egy esetben a szülők is közrejátszanak egy sportoló döntéseiben. Őszintén meg kell azt is mondani, hogy a sportszakmai vezetés és az orvosok sokszor konfliktusban vannak. Nem mindig tudjuk tökéletesen elérni azt, amit a sportoló egészsége érdekében optimálisnak tartunk. Ezen a területen is sok teendővár ránk, de ez nem helyi probléma. Konferenciákon vissza-visszatérő téma világszerte, hogy mit tud tenni az orvos, ha azt látja, hogy már küldenék vissza a sportolót a pályára mielőtt teljesen felépült volna.

Itt újra a fizioterápiás team munkáját kell dicsérnem. Ők sokat tudnak segíteni nem csak a rehabilitációban, de személyre szabottan a megelőzésben is. Azt a szakmai hátteret, amivel ők bírnak, világszerte bárhol nyugodtan merném sportolók figyelmébe ajánlani.

 

  • Vagy beszélhetünk a negyvenesekről is?

Rengeteg sérülés következik be az úgynevezett átmeneti időszakban, amikor az ember azt gondolja ugyanazzal az erővel és szöveti rugalmassággal bír, mint mondjuk tíz évvel korábban. Ínszalagok, izmok esnek hamar áldozatul. Nem is csak a bemelegítés válik fontosabbá, hanem fontos megtalálni azt a sportolási szintet, azt az egyensúlyt, ami élvezetet nyújt. Tehát orvosként nem tudom támogatni azt, amikor valaki úgy indul a pályára, hogy bevesz előtte egy adag fájdalomcsillapítót. Ha meg utána is kell neki, akkor tényleg nagy bajban van.

A kardio mozgásokat, a hosszantartó, de nem túl megterhelő mozgásokat kell az átmeneti időszaktól előnyben részesíteni. A legrosszabb, ha hetente egyszer esetleg kétszer „kiszabadul” az emberből, hogy „na, most sportolni fogok” és széthajtja magát. Ezt a szervezetnek már inkább sokkot jelent. Ekkortól már a harmonikus egyensúlyra kell törekedni a mozgásban, nem a teljesítményre.

Azt is látni kell, hogy egyes reklámok nem ezt közvetítik felénk, de kezeljük ezeket a helyükön. A megelőzés a fontos. Csoda regenerálószerek nem léteznek. Negyven – negyvenöt éves kortól elindulnak az úgynevezett degeneratív folyamatok a szervezetben. Ez érinti a porcokat, az ínakat, az izmokat, a szalagokat is. A fokozatosság, az egyénileg vagy akár szakemberrel megtalált terhelési szintek azok, amelyek hosszútávon egészséges mozgást garantálnak.

 

  • Az ön pácienseitől olvastam, hogy egyszerre gyors és egyszerre nagyon gondos, nagyon emberközpontú az ön vizsgálata.

Jó munkához idő kell és nincs két egyforma eset. Ez mindig egyénre szabott. Van, akivel nagyon jól lehet gyorsan haladni, mert ő maga is érti, hogy éppen mit él át. Másokkal meg nem lehet, nem érdemes, mert nem tartanak ott. Amikor tényleg gyorsan haladunk, az csak azt jelenti, hogy nem igényel a páciens többet.

Más esetben, amikor a páciens, a vizsgálat hosszabb kibontást igényel, akkor viszont nem bánom azt se, ha csúszik a rendelés.
Inkább azt mondanám, hogy próbálok hatékony lenni, mert az nagyon fontos. Az sem jó, ha feleslegesen húzzuk az időt, hiszen akkor más betegektől vennénk azt el. Szóval én sosem gondolkodom gyors vagy lassú vizsgálatban, csakis hatékony és kielégítő eredményű vizsgálat jöhet szóba.

  • Traumatológus sebész főorvosként bizonyára van rálátása, hogy merre fejlődik a mozgásszervi betegségek gyógyítása. Várható a közeljövőben valamiféle áttörés?

 

Tablettaszinten nem várok ilyesmit. A degeneratív betegségek, borzasztóan lehangolt állapotokat tudnak eredményezni a pácienseknél. Bár lenne olyan szer, hogy azonnal minden ízületüket rendbe hozná. Ha csak a gerincet nézzük, az is annyiféle elemből áll össze, olyan sok felületen jelentkezik a terhelés, hogy egyetlen szer ezeket nem fogja helyrehozni. Az a teremtés kulcsa vagy az élet vize lenne, de nem várható, hogy mostanában megtaláljuk.
Az viszont hazai és nemzetközi szinten is követhető, hogy egyes műtéti eljárások, egyes technológiákkal akár porcvesztések is korrigálhatóak. Rengeteg tudományos munka folyik a világban, nehéz kiszámolni, hogy mikor jön a következő áttörés, hiszen például anno az antibiotikumok is teljesen váratlanul jelentek meg a gyógyítás palettáján.

 

 

  • Magánemberként hogyan kapcsolódik ki?

A természetben, elsősorban a hegyek között érzem a legjobban magamat, van is egy kis házunk hegyi környezetben, szeretek oda elvonulni. A feleségem ellenbe a vízpartot szereti… én annyira nem, de miatta persze mindig megkedvelem.  Ha mozgásról van szó, akkor teniszezni szeretek és télen síelni.

 

  • A Sanitas Diagnosztikai Központban mi az, amit a legjobban kedvel?

 Talán azt, hogy a belépéstől a kilépésig gondos szemek és kezek kísérik a beteget. Itt mindenki megkapja azt a figyelmet, azt a törődést, aminek járnia kellene minden egyes betegnek a világon.
Állami intézményben is dolgozom. Tudom, hogy ott sem a jó szándék hiányzik, de hatalmas terhelés alatt könnyű belefásulni a munkába, és ez nem csak a betegeket hozza időnként méltatlan vagy konfliktus helyzetbe, hanem az orvosokat is.
A Sanitasban viszont valóban kezükbe vehetik a betegek a sorsukat és hibátlan ellátásban részesülnek a legmodernebb környezetben. Ez orvos igazgatóként nagyon jó megélni.

 

 

Névjegy:

Dr. Csotye János – Ortopéd-traumatológus szakorvos

2008-tól (jelenleg is) osztályvezető főorvos a Békés Megyei Központi Kórház, Gyula Baleseti Sebészeti Osztályán. Csaknem 140 előadás és számos moderátori felkérés nemzeti és nemzetközi kongresszusokon. A Magyar Ortopéd Társaság, a Magyar Traumatológus Társaság tagja, a Magyar Váll- és Könyöksebészet egyesületének alapító tagja.
2012 óta (jelenleg is) a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségi tagja.

Rendelési idő: hétfő (16:00 – 20:00), szerda (13:00 – 15:00)

Bejelentkezés: +36-30/421-98-01