Nálunk az ember az első

By: | Tags: , , | Comments: 0 | május 11th, 2018

Harminc éves. Sosem készült egészségügyi pályára, ellenben hiperaktív közgazdász és igazolt nagypályás focista. Bondár Attila a Gyulán frissen nyílt Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központ tulajdonosa, igazgatója.

 

  • Gyerekkorában a jó vagy a rossz gyerekek közé tartozott?

Jó tanuló voltam, sőt akartam a legjobb tanuló lenni az osztályban, de azért magatartás szempontjából nem én voltam a példakép.

 

 

  • Hogyan jött az életébe a foci?

Egészen kisgyerekként, nem is tudom felidézni, bár édesapám is játszott. Valószínűleg így születtem, benne van a véremben. Már gyerekkoromtól kezdve az összes serdülő-ifi csapatban játszottam, egyszerűen része az életemnek a mai napig.

 

  • Gyula városához mi köti?

Itt lettem kollégista a Bălcescu Román Gimnáziumban. Tehát nekem Gyula azt is jelentette, hogy senki nem veti már be helyettem az ágyat, vagy viszi ki a szennyesemet. Ebben a városban kezdtem el megtapasztani az önállóság minden előnyét-hátrányát. Tanulni és közben edzésekre is járni, egy már kihívásokat tartogató, de szeretetteli közegben bizonyítani. Itt kezdtem a felnőtté válást. Meg a továbbtanuláshoz is jó alapokat kaptam, és egy felsőfokú román nyelvvizsgát.

 

  • Tehát már alakultak felnőttkori tervei?

Mentem a szívem után, profi labdarúgó akartam lenni, de ez sajnos nem adatott meg. A másik oldalon pedig mindig ott volt a családi vállalkozás, hiszen szüleim korábban zöldség termesztéssel, majd később felvásárlással és kereskedéssel foglalkoztak. Ebbe gyerekkorunktól kezdve bevontak minket a húgommal, tudtuk, hogy ezzel lesz még dolgunk. Így egyenes út vezetett nekem Szegedre a Közgazdasági Egyetemre, de még akkor sem tudtam, hogy „mi leszek ha nagy leszek”. Szerettem a számokat, érdekelt a kereskedelem, de sosem mondtam olyat, hogy közgazdász akarok lenni. Visszatekintve, ezt talán most mondom ki először: Én üzletemberré akartam válni. De nálunk nagyon erős a család. Amiben csak lehet, arról együtt döntünk üzletileg is, tehát ez nem kizárólag rólam szólt.

 

  • A Sanitasra rátérve, a megnyitó beszédéből kiderült, hogy egy sportsérülés miatt gondolt először egy ilyen központ létrehozására.

 

A megnyitó beszédbe ennyi fért bele, de igazából sérülés sorozatról beszélhettem volna hosszan. Huszonegy évesen műtöttek először keresztszalag szakadással. Most harminc vagyok és újra kés alá kell feküdnöm, hatodik alakalommal. Ott 2009-ben 21 évesen lőttek a sportolói álmaimnak. Egy keresztszalag 6-12 hónap alatt épül be és én ezen idő alatt már láttam, hogy a rehabilitáció terén micsoda elmaradásban vagyunk a nyugati sportklubokhoz képest. Hogy most csak magamról beszéljek: rosszul sikerült a rehabilitáció, ezért nem úgy erősödtek meg az izmok és a szalagok, ahogyan kellett volna. Ilyenkor átvesznek egymástól terheket a különböző izomcsoportok, de éles helyzetben terhelés alatt ezzel csak megágyazunk egy újabb szalag-, porc- vagy akár csontsérülésnek. Velem is ez történt 2014-től, már évente tértek vissza a problémák.

 

 

 

  • Más sportolók is megsérülnek, néha súlyosan, de nem alapítanak egy egészségügyi központot.

Az történt, hogy specialista magánrendelésről magánrendelésre kilincseltem, míg végül Siófokon Dr. Majzik Ernő vállalta 2009-ben a műtétet. Vele kialakult egy jó emberi viszony is, és én már 2015-ben talán a harmadik műtét után felvetettem, hogy kellene egy valódi rehabilitációs központ Békés megyében is. Megkérdeztem, mi a véleménye és ő nem is hitte el, hogy ezen a tájon nincs magán diagnosztika, tehát MR, Röntgen, ultrahang a szakorvosi jelenlét mellett.
Közben más sportolók látták, hogy mit küszködök a sérülésekkel és a rehabilitációval, amikor gondjuk volt elkezdtek megkeresni, tanácsot kérni. Végül én intéztem már nem is csak sportolóknak, hanem más ismerősöknek is, hogy legyen MR vagy más vizsgálati időpontjuk Siófokon, Székesfehérváron, ahol már ismertek a magánrendeléseken. Tehát áramlott rajtam keresztül a fizetőképes kereslet a nyugati országrészbe.

Leültem és nagyon komolyan elkezdtem gondolkodni ezen a létesítményen. Közben jártam Budapestre rehabilitációra. Reggel autóba ültem, hajtottam oda-vissza 500 kilométert, próbáltam a tornára koncentrálni, előtte-utána a munkában is helytállni… Hiába családi vállalkozás, és mondja az apád is, hogy első az egészség – ez komolyan megterhelő és nem jó érzés. Egy idő után a hazautakat már veszélyesnek éreztem, az anyagiakról nem beszélve. Békés megyében egy megfelelő rehabilitációs központban a feléből, harmadából el tudtam volna ugyanezt végezni.

Ráadásul volt egy komolyabb kihasználatlan ingatlanunk Gyulán, a város szélén. Kijöttem ide papírral, tollal, centivel, és elkezdtem kiszámolni, mi lenne, ha.

Abban jól tudtam haladni, hogy mennyi egy fal áthelyezése vagy ezer négyzetméter burkolat, de az orvosi diagnosztikai képalkotó berendezések szakértője ettől még nem lettem. A már említett Dr. Majzik Ernő mellett Szekér Zoltán MR és CT operátor segített sokat az előkalkulációban, aki Dr. Mohácsi János Sport- és Belgyógyász szakorvos munkatársa Székesfehérváron.

 

  • A családi tanács hogy fogadta az ötletet?

 

Látták, hogy ez nem egy rövidtávon megtérülő befektetés, de meglátták benne a fantáziát is. Kicsit meginogtunk, amikor kiderült, hogy egy humán-egészségügyi intézmény kapcsán egy fillér áfát sem lehet visszaigényelni az államtól. Se az épület átalakításból, se az orvosi gépekből, semmiből – tehát a befektetésünk, hirtelen 27%-al megnőtt. Ugyanakkor azt is láthatták rajtam, hogy ezt én mindenképpen megvalósítom, de családi segítséggel persze sokkal gördülékenyebben. Édesapámnak ezerszer jobb üzleti érzéke van a világhoz, mint nekem. Miután ő megfontoltan bólintott, már mindenki melléállt. Így 2016-tól én már ennek a létesítménynek szentelhettem az időmet, minden engedélynek, minden kivitelezőnek, minden munkatársnak én mentem utána, ki is töltötte a napjaimat maradéktalanul.

 

 

 

 

  • Az orvos társadalom, hogyan fogadta, hogy besétál az ajtón egy ilyen ötlettel?

Dr. Csotye János volt az első, akit megkerestünk, hiszen ő olyan ortopéd-traumatológus szaktekintély, akinek műtéti eljárásait Magyarország határain túl is elismeréssel említik. Hát… meglepődött. Miután az orvosok tudják a legjobban, hogy egy ilyen intézmény mekkora befektetés, azért volt benne kérdőjel. És tudom, hogy most mindenki a fizetésre gondol, de első kérdése az volt, hogy miképpen tudjuk hosszú távra garantálni az intézmény működését. Én pedig mutattam neki számításokat, de meg kellett mondanom őszintén: az Alföldön sincs olyan intézmény, ami ennek elő vagy példaképe lenne. Ez csak akkor fog kiderülni, ha belevágunk és csináljuk. Mostanra azt hiszem büszke rá, hogy elfogadta az ajánlatunkat és ő az orvos-igazgatója a Sanitas Központnak.

A szakorvosok kiválasztását már ő végezte, nagyon rugalmas kitűnő orvosi stábot köszönhetünk neki.

Egyébként azt hittem, hogy ez lesz a legnehezebb része és úgy gondoltam, hogy amikor beindul a központ, akkor az én munkám kicsit lazább lesz. Ehhez képest valahol vicces, hogy huszonnégy órában ügyelő egészségügyi dolgozó lettem én, aki a gimnáziumban utálta a biológiát. De meg kell mondanom, minden nap örömmel jövök be ide, imádok az orvosokkal és a többi kollegámmal is dolgozni. Elláttunk a nyitás /2018 január/ óta ~2500 beteget, és 99%-ban pozitív visszhangokat kapunk. És pénzből élünk, de nekem első helyen az ember van. Amikor valaki betegen érkezik, és azt látom, hogy kezelések után gyógyultan távozik tőlünk, azért az érzésért indulok el ide naponta. Most az a feladatunk, hogy segítsünk sokaknak az életmódváltásban is, hogy merjenek ide jönni gyógytornára, rehabilitációs edzésekre is, nem kell megvárni a komoly betegséget, már a megelőzésben is tudunk segíteni.

Vagy például a gyerekekkel is keressük a mozgási lehetőségeket, a Gyulai Várfürdővel már készülünk együttműködésre, például szeretnénk baba vízi tornát tartani konduktorunkkal Szántó Dorkával. Büszke vagyok arra is, hogy a sportolók, akadémisták keresnek már minket az erőnléti edzésekért.

 

 

 

  • Öt év múlva hogyan látja Bondár Attila ezt a létesítményt?

Úgy, hogy akkorra teljes kihasználtsággal működik a felépítendő egynapos sebészet is, hogy ne kelljen elengednünk a betegek kezét egy pillanatra se a diagnózis után.

 

  • És mi lesz így a focival?

Vár rám egy műtét és a rehabilitáció, amit most már egészen közel tudok majd elvégezni. A Méhkeréknek idén meg kell nyernie a bajnokságot és akkor jövőre már az NB III.-ban szeretnék visszatérni a csapathoz.